Új helyszínt kell keresni Orbán Viktor brüsszeli konferenciájának

3 hét ezelőtt 22

Bizonytalanná vált a jövő hétre tervezett Nemzeti Konzervativizmus Konferencia, a NatCon megrendezése, ahol a tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondana. A brüsszeli rendezvényhelyszín bejelentette, hogy nem támogatja a politikai esemény megrendezését.

A tervek szerint április 16-tól 17-ig rendezik meg Brüsszelben a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát, a NatCont, amelyen beszédet mond többet között Orbán Viktor miniszterelnök, Suella Braverman volt brit belügyminiszter, és Nigel Farage korábbi EP-képviselő, a brexit egyik élharcosa is – írja a Politico.

A lap azonban úgy tudja, hogy a Concert Noble nevű rendezvényhelyszín váratlanul úgy döntött, hogy nem szeretnék, ha a politikai eseményt náluk rendeznék meg.

frank füredi, A Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli központjának igazgatója megerősítette, hogy már új helyszínt keresnek a jobboldali rendezvényhez.

Hozzátette, hogy elítéli a rendezvényhelyszín döntését, amit a szólásszabadság ellen indított háborúnak és a politikai véleménynyilvánítás válságának nevezett. Frank Füredi szerint a világ megtudja, hogyan „próbálták őket elhallgattatni Brüsszelben, de a szabadság győzni fog”.

A Brussels Times beszámolója szerint antifasiszta szervezetek bejelentették, hogy tüntetést szerveznek, emellett felszólították a rendezvényhelyszínt is, hogy jól gondolják át, hogy otthont adnak-e az eseménynek.

Orbán Balázs is reagált

A miniszterelnök politikai igazgatója az X-en fejtette ki véleményét az üggyel kapcsolatban. Orbán Balázs a Brussels Time korábbi cikkére hivatkozva úgy fogalmazott, hogy

minden konferenciára érdemes elmenni, amit be akarnak tiltani.

Hozzátette, hogy alig várja már, hogy meghallgassa világ minden tájáról érkező, nemzeti konzervatívok „lázító beszédeit”.

A NatCon jövő heti brüsszeli eseménye lett volna a kilencedik konferencia, amit a tervek szerint a nyáron Washingtonban folytatnának. A brüsszeli konferencia témája „A nemzetállam megőrzése Európában”, a résztvevők pedig arról beszélnek majd, hogy szerintük milyen „kihívásokat” jelent az Európai Unió a nemzeti szuverenitás számára, különösen a nyáron esedékes európai választások kapcsán.

Index könyvek

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM