Van egy hely Európában, ahol a nők nem léphetik át a határt

Az olasz est után egy török, holland és portugál író világába nyerhettünk betekintést a PesText Tavasz második, egyben zárónapján. Azt sejtettük, hogy az előző nap hangulatát nehéz lesz felülmúlni, s bár a tippünk bejött, ettől függetlenül maradandó élmény lett a budapesti Három Holló Kávézóban töltött délután. A szervezők erre a napra Oya Baydar török, Milo van Bokkum holland és David Machado portugál írót hívták meg, akikkel egyebek mellett olyan témákat feszegettek, hogy

A forradalom magasztos eszméje

Oya Baydar fiatal korától résztvevője a törökországi munkásmozgalomnak, egyetemfoglalásoknak és tüntetéseknek. 1980-ban Németországba szökött, ahol közeli tanúja volt a szocialista rendszerek összeomlásának. 1992-ben tért vissza Törökországba, ahol továbbra is aktív politikai szerepet vállal, egyúttal az ország egyik legnépszerűbb írója. 

A török szerzővel Bánki Éva József Attila-díjas író beszélgetett. „Az elveszett szó című regényében a berlini fal leomlása és a kommunizmus veresége egyfajta értékvesztésként jelenik” – vezette fel a diskurzust Bánki, aki szerint mi, magyarok másképp gondolkodunk a kérdésről. Először azt kérdezte a török írótól, hogy mit gondol 1989-ről.

„Ez az egyik legfontosabb kérdése a XXI. századnak” – fogalmazott Baydar, aki ezt a jelenséget már a hatvanas években megtapasztalta, ugyanis bizonyos ideig benne volt a kommunista mozgalmakban. Azt mondta, forradalmárnak tartotta magát, mert megszerette és elhitte, hogy ettől majd jobb lesz a világ. De aztán rájött, hogy utópiáról van szó, és a dolgok rossz irányba haladnak.

Megláttam a hiányosságokat, s bár tagadó nem lettem, de elkezdtem kérdéseket feltenni. Azt is, hogy én mennyire vagyok az oka a történéseknek. Mennyiben tehetek róla. Sokáig azonban nem fogalmaztuk meg ezeket a kérdéseket, hanem csendben hallgattunk a forradalom magasztos eszméje miatt

– fogalmazott a török író, aki regényeiben próbál számot vetni, azzal a szándékkal, hogy ezeket a hibákat más ne kövesse el.

Baydar arról is beszélt, hogy az irodalomban a politikai hovatartozás létező jelenség, de ez veszélyes terep, mert könnyen el lehet csúszni a propaganda felé. Ő arra törekszik, hogy a politikai nézete ne legyen hatással az írásaira. „Az ideológiát nem szabad ráengedni az irodalomra, különben az olvasók beskatulyázzák a szerzőt, akár rajongásig szeretik.” Számára az írás mindig előnyt élvezett a tudományos munkával szemben, mert csak így tud szabadon alkotni.

Az elveszett szóban az áldozat problémája rajzolódik ki, hogy a „kicsik” szenvedésével nem kell törődnünk, mert majd győz a nagy eszme‚ vélekedett Bánki Éva, aki ezután megkérdezte az író kollégájától, hogy elképzelhetőnek tart-e egy olyan világot, ahol végre senkit sem kell feláldozni.

Békét szeretnénk, meg azt, hogy ne legyenek háborút, s hogy egy maroknyi ember ne tegye tönkre a világot. Ez a vágyunk. De azt gondolom, ez soha nem lesz ilyen. Sőt, úgy vélem, hogy a világ sorsa a mostaninál is rosszabb lesz.

Ám Oya Baydar érezhetően nem akart ezzel a negatív gondolattal elbúcsúzni a magyar közönségtől, így gyorsan hozzátette: „Fontos, hogy az emberek kapaszkodjanak az utópiákba, a hitbe, a reménybe, amelyekről nem szabad lemondanunk. Minden erőfeszítés fontos, önmagunk miatt. Legyünk pozitívak abban a kérdésben, hogy miért élünk.”

A nőket nem engedik át a határon

Milo Van Bokkum holland újságíró és író első magyar nyelven kiadott kötete a világ legfurcsább országhatárait és azok történetét mutatja be. A szerző idegenvezetőként is dolgozik, a határok átlépése szerves része az életének. Határok – Miért ott, miért így? című kötete különleges példákon keresztül vizsgálja, illetve mutatja be, mitől olyan izgalmas az országokat elválasztó vonalak kérdése. A szerzőt Szűcs Péter író, utazó blogger kérdezte.

Milo van Bokkum egyebek mellett elmesélte, hogyan látja Kelet-Európát. Azzal kezdte, amikor 2014-ben Moszkvába ment tanulni – ma már tudja, hogy nem jó hozzáállással. „Furának tűnt a környezet, és úgy közeledtem, mintha egzotikus lenne. Az emberek sokszor prekoncepcióval érkeznek Kelet-Európába, kvázi katasztrófaturistaként. De ma már a tényleges valóságot akarom élvezni, és nem a furcsaságokat keresem.”

Eztán elmesélt egy érdekes történet Görögországról, ahol van egy terület, ahová csak férfiak léphetnek be. Őt is meglepte, amikor ezt megtudta.

Athosz félszigetén sok szerzetes lakik, több száz éve. Amikor Görögország megalakult, megtarthatták ezt a területet, de úgy döntöttek, hogy nőket nem engednek be. Ez az egyetlen ilyen hely a világon. Görögország az Európai Unió tagja, ezért is különös, hogy sosem jelentett problémát ez a régimódi határjelenség.

És amikor azt hittük, hogy ezt nem lehet überelni, akkor elmesélte, hogy ha az ember elkövet egy bűnt az Antarktiszon, akkor a saját országában ítélhetik el, mert ott nincs bíróság.

Egyszer két férfi az Antarktiszon volt, egy helyen laktak, és ugyanazt a regényt olvasták. Egy napon elkezdtek alkoholizálni, az egyik ekkor már kiolvasta a könyvet, és mámoros pillanatában elkezdte spoilerezni a történetet, egyre több mindent osztott meg a társával, aki emiatt annyira dühbe gurult, hogy meggyilkolta.

Szűcs Péter egy mondatot idézett a műből. „A tökéletes határ, amely minden egyes csoportnak saját államot biztosít, illúzió, mert ahhoz túl összetett a világ.” Bokkum megfogalmazása szerint azt látjuk, hogy a történelem során azok emberek, akik a határokat húzták, azt gondolták, a tervük tökéletes és gyönyörű lesz, de ez sosem jött be.

Az emlékek elhalványulnak

David Machado portugál író hírnevét gyerekkönyvekkel alapozta meg, majd sorra jelentek meg a felnőtteknek írott regényei és novellái  is. 2015-ben a Boldogságmutató című regényével elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. A szerzővel Urbán Bálint luzitanista irodalmár, műfordító beszélgetett.

Először az írói pályafutásáról esett szó, arról, hogyan vált íróvá, és hogy mennyire más gondolkodást igényel gyerekeknek és felnőtteknek írni. Az előbbi esetében befelé figyel, arra, milyen volt gyereknek lenni, az utóbbinál azonban kifelé néz, vagyis hogy mi történik a világban.

Ezután az volt a téma, hogy minden év április 25-én ünneplik a portugál szegfűs forradalom évfordulóját. Ezzel kapcsolatban Machado elmondta, hogy Portugáliában közel ötven évig diktatúra volt, most pedig azt ünneplik, hogy már nincs. Azt tapasztalja, hogy a portugál fiatalok már eltávolodtak ettől. Szerinte ez azt jelzi, hogy az országban már nem kell erre a problémára gondolni. Az ő generációja viszont még ennek az árnyékában nőtt fel, a szülei és a nagyszülei sokat meséltek erről az időszakról.

Az emlékeket ugyan átadták, de ez idővel elhalványult. Csupán kis árnyalatok maradtak, nüanszok, dalok refrénjei. A lényeg, ami végbement, az elveszett. Ezért általában véve nemcsak a portugál, hanem az európai fiatalokat is féltem. Portugáliában ugyanis erősödnek a szélsőjobboldali mozgalmak, a legutóbbi választások is ezt bizonyították

– fogalmazott David Machado, aki a jelenlévőkkel megosztotta, hogy Lisszabonban idén hogyan ünnepelték idén a portugál forradalom évfordulóját. „Közel egymillió ember volt ott, mert hirtelen mindenki rájött, hogy a szabadság alapvető kérdés. Fontos volt, hogy mindannyian osztoztunk ebben” – tette hozzá.

Érdekes volt betekintést nyerni a portugálok lelki világába, amely Machado szerint melankolikus és szürke. „Főleg, amikor a spanyolok mellett vagyunk.” De megtudtuk, hogy Boldogságmutató főhőse éppen ezért harcol a boldogságért, s nem akarja azt elveszíteni. 

Valamiben biztosak vagyunk: a PesText világirodalmi és kulturális fesztivál üdítő színfoltja a magyar kulturális életnek. A Három Holló Kávéház különleges atmoszférája lehetővé teszi, hogy az olvasók intimebb környezetben találkozzanak a világ minden pontjáról érkező szerzőkkel, s még arra is van lehetőség, hogy egy sör mellett kérdezzük a kedvencüket. A PesText ősszel visszatér, 2024. szeptember 26. és 28. között ismét írók érkeznek a világ minden tájáról.