Végre testközelből is megnézhettük a Xiaomi elektromos autóját

2 hónap ezelőtt 24

IMG 1768

Lassan három éve, hogy a Xiaomi hivatalosan is elismerte, hogy autógyártásba kezdett, tavaly decemberben pedig már be is mutatták első modelljüket, amit Xiaomi SU7-re kereszteltek. A jármű egy igazi szörnyeteg – azt azonban még mindig alig lehet elhinni, hogy a kínai vállalatnak ilyen rövid időn belül sikerült előállni egy kész termékkel. Mindenesetre az SU7 valós, erről a barcelonai MWC-n mi magunk is meggyőződhettünk, a vállalat elmondása szerint pedig a jármű hamarosan a kínai utakra is felkerül; egyelőre persze csak tesztjelleggel.

Bár a Xiaomi a telefonjai esetében szeret egy rendkívül széles körnek megfelelni az árazás és specifikációk terén, az SU7 esetében teljesen más mentalitást állítottak fel – az autó egyértelműen presztízstermék, ami a jelenleg elérhető legmodernebb és legfejlettebb technológiákat alkalmazza. A közel 5 méter hosszú, 1963 milliméter széles és 1455 milliméter magas jármű légellenállási együtthatója mindösszesen 0,195, a meghajtásért pedig a V6 elnevezésű elektromos meghajtású motor felel majd.

Az SU7-nek két változata kerül forgalomba. Az alapmodell hátsókerék meghajtású, maximális teljesítménye 299 lóerő, ami mellé egy 73,6 kilowattórás akkumulátor kerül majd, így a hatótáv a kínai szabványok alapján akár 668 kilométert is elérhet egy teljes töltéssel. 100 km/h-ra 5,28 másodperc alatt gyorsul, míg maximális sebessége 210 km/h. Ezzel szemben az SU7 Max már négykerék meghajtású, 578 lóerős és 2,78 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. Ebbe a modellbe egy 101 kilowattórás telep került, amelynek köszönhetően 800 kilométeres lehet a hatótávolság – ugyancsak a kínai szabványok szerint.

A jármű belsejében egy 16,1 és két 7,1 hüvelykes kijelző várja majd az utasokat. A fedélzeti rendszert a legújabb HyperOS vezérli, míg a hardveres feladatokért egy Qualcomm Snapdragon 8295 felel. Többek között ezek – és a megannyi kamera és szenzor – teszik lehetővé az önvezetést; azt azonban, hogy ezzel kapcsolatban jelenleg hol tart a gyártó, még nem tudni; a tesztvezetések a következő hetekben indulnak Kínában.

Ami biztos, az az, hogy a Xiaomi a Tesla Model 3 környékére lőtte be az autó árát – konkrét összeget azonban még nem mondtak. Ennek ellenére könnyen kiszámolható, hogy az SU7 indulóára valahol 12 és 14 millió forint között lesz – ami egyáltalán nem olcsó, a járműben található technológia miatt azonban túlárazottnak sem nevezhető, az igazság persze csak a rajt után fog kiderülni. Az SU7 elsősorban Kínában kerül majd forgalomba valamikor az év második felében, európai behozatalról egyelőre még nem esett szó.

(Borítókép: Gábor Zoltán / Index)

Index könyvek

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM