Veszélyes ez a rali az amerikai tőzsdén, nem lesz ennek jó vége

5 hónap ezelőtt 10

Portfolio 2023. november 20. 14:56

Három hét leforgása alatt 9,6 százalékot emelkedett az S&P 500 index, aminek örülhetnek az amerikai részvénypiaci befektetők, de van, akiket ez a rali már aggodalommal tölt el. Az irányadó index hajlamos emelkedni az amerikai gazdaság gyengélkedése közepette, ugyanis ilyen esetben kisebb az esély rá, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed folytatja a kamatemeléseket. Ez pedig kedvez a részvénypiacoknak. De nem szabad elfelejteni, hogy a gyengébb gazdasági adatok amellett, hogy lazább monetáris politikát vetítenek előre, végső soron azt jelentik, hogy nem kedvező a gazdasági helyzet.

Az elmúlt hetek emelkedésével az S&P 500 index már meghaladja azt a szintet, amit a stratégák az év végére várnak, ez alapján már nincs nagy potenciál idén a részvénypiacokban.

A Bloomberg által követett elemzők október közepén átlagosan 4370 pontos célértéket fogalmaztak meg az S&P 500 indexre 2023 végére, de jelenleg már 4500 pont felett jár az index.

Egyes részvénypiaci stratégák szerint a tőzsde végül rá fog jönni, hogy az infláció csökkenése nem jelenti azt, hogy visszatér ismét az ingyen pénz korszaka. A technikai indikátorok túlvettséget jeleznek, így hamarosan esedékes lehet egy rövid távú korrekció a tőzsdéken – véli a Bloomberg által megkérdezett szakértő. A Bank of America szakértője szerint a befektetőknek bele kell adniuk a raliba, amit technikai és makrogazdasági tényezőkkel indokolt. Különösen a technológia szektort és a kínai kitettséggel rendelkező eszközöket emelte ki.

A piaci szereplők megosztottak, a Goldman Sachs elemzője például optimistább, véleménye szerint a befektetők túlságosan aggódnak a vállalatok profitkilátása miatt. A Morgan Stanley elemzője pedig, aki az év nagy részén pesszimista volt, arra számít, hogy jövőre az amerikai eszközök felülteljesítők lehetnek.

Címlapkép forrása: Getty Images