Vesztett a Kúrián Józsefváros

1 hét ezelőtt 12

A Piliscsabáról Budapestre költöztetett Pázmány Péter Katolikus Egyetem számára kívánja átépíttetni a kormány az épületeket, de a kerületi önkormányzat, amellyel állítása szerint nem egyeztettek, ezeket védelem alá helyezte, majd változtatási tilalmat rendelt el, annak ellenére, hogy a kormány a beruházást kiemeltté nyilvánítva elvonta az önkormányzat jogait.

Mindezt az a Fővárosi Kormányhivatal kifogásolta, mert a jogszabályok szerint változtatási tilalmat csak legalább telektömb nagyságú területre lehet elrendelni, nem egyes épületekre. Emellett szerinte ez a rendelet nem is településrendezési feladatokat szolgál, ezért „a jóhiszemű joggyakorlás és kölcsönös együttműködés elvébe, illetve a jogok társadalmi rendeltetésének megfelelő gyakorlásába is ütközik”.

Az önkormányzat szerint ellenben a változtatási tilalom „az érintett területre” írható elő, szövege nem mondja ki, hogy az érintett teljes területre, azaz telektömbre kellene vonatkoznia a tilalomnak. A kormányrendeletek sem zárják ki a változtatási tilalom elrendelésének lehetőségét, vagyis a képviselő-testület jóhiszeműen, a hatályos jogszabályok betartásával járt el, a változtatási tilalom sajátos jogintézményét a rendeltetésének megfelelően alkalmazta.

A kormányhivatal, miután a kerület elutasította a véleményét, a Kúria önkormányzati tanácsához fordult, amelynek Hajnal Péter vezette tanácsa neki adott igazat – írja a hvg.hu. A rendelet már a megalkotásakor sem felelt meg a központi építésügyi jogszabályoknak, mert egyes épületekre nem lehet változtatási tilalmat elrendelni. Másrészt, ettől függetlenül „ha az önkormányzati rendelet utóbb megalkotott és hatályba lépő más, magasabb szintű jogszabállyal ellentétessé válik, akkor az önkormányzatnak módosítania kell rendeletét”. Ezt az önkormányzat nem volt hajlandó megtenni, ezért a Kúria semmisítette meg a rendeletét visszamenőleges hatállyal.

A határozat a csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg.