Vitray Tamás új feleségéről: „Előbb-utóbb Évának vigyáznia kell majd rám”

2 hónap ezelőtt 13

Vitray negyedik felesége azt mondta, csak annyit kértek a sorstól, hogy legalább tíz évet együtt tölthessenek a 91 éves férjével.

Nemrég mi is megírtuk, negyedszer is megnősült a 91 éves Vitray Tamás, új felesége Vitray-Ivens Éva korábbi operaénekes. Vitray, aki korábban még úgy vélte, nem lesz több kapcsolata, erről a kapcsolatról nemrég azt mondta: „Nem történt semmi egyéb, szerelmes lettem.”

Vitray és felesége most a Story magazinnak nyilatkoztak. Elmondták, hogy dupla esküvőt tartottak, mert Vitray feleségének lánya és vőlegénye is összeházasodtak velük egy időben, és egymás tanúi voltak az eseményen, amelyen nem is vett részt más rajtuk és Gerendás Péteren kívül, aki zenélt is az esküvőn – szemlézte a lapot a 24.hu.

„A válásom után mondogattam, hogy bizony én már egyedül élem az életemet. És komolyan is gondoltam. Nem hittem, hogy az én koromban még lehet újrakezdeni. Most ott tartunk, két héttel az esküvőnk után, hogy Éva lakását, amely pontosan azonos méretű az enyémmel, 64 négyzetméter, felújítjuk. Ebben övé az oroszlánrész, és ha készen lesz, hozzá költözöm és a helyemre az egyes sorszámú unokám, Tomi jön a párjával” – mondta Vitray.

A tévés hozzátette:

Amúgy a korommal tisztában vagyok, azt is tudom, előbb-utóbb Évának vigyáznia kell majd rám, vagyis ebben a párkapcsolatban ő vállalja a nagyobb terhet. Tudjuk, merrefele haladunk, és nagyon boldogok.

Vitray-Ivens Éva azt mondta a lapnak:

Csak annyit mondhatok, azt kértük a sorstól, hogy legalább 3650 napot kaphassunk együtt.