Ez a horror olyan gagyi, hogy azt tanítani kellene

Tudtuk, hogy nagy a baj, ha a Goodreads népét sem nyűgözte le az Éjszakai Ház: a könyves közösségi platformon csupán 3,3-as értékelést kapott, jócskán elmaradva a szerző korábbi regényeitől. Mi több, Nesbo-fanatikus ismerőseinktől sem hallottunk szép szavakat a kötetről. Ennek ellenére – a legrosszabbra felkészülve – kezünkbe vettük a regényt, és megpróbáltuk megemészteni, amit a skandináv krimik atyjától kaptunk.

Ha egyetlen mondatban kellene jellemezni a könyvet, nagyjából így nézne ki:

Merthogy szándékosan vagy sem, de az olvasó könnyen beleláthat a klasszikus irodalomból és a popkultúrából ismerős jeleneteket és epizódokat a regénybe, amely inkább tűnik három összeollózott sztorinak, mint egy koherens történetnek. Csakhogy a három sztori valójában egy és ugyanaz, más csomagolásban...

A sztori egy kisvárosba költöző kamasz fiú barátainak eltűnéséről szól, a helyiek pedig a főszereplő srácra gyanakodnak. Klasszikus felütés, még jó is lehetne... Kriminek nem igazán mondható, sokkal inkább egy nyolcvanas években népszerű slasher horrorra hajazó nyitányt kapunk, de a szövegről már az elején süt, hogy Nesbo valószínűleg nem sok energiát fektetett bele. A groteszknek és undorítónak szánt, ugyanakkor kimondottan blőd képek, a túlságosan is egyszerű nyelvi fordulatok, az idegesítő párbeszédek és mondatszerkezetek, na meg az infantilis cselekményszálak is olyanok, mintha a regényt egy zavarodott tinédzser dobta volna össze iskolai beadandó gyanánt.

Elpazarolt utalások

A popkulturális utalásokra visszatérve: a Franz Kafka Átváltozása inspirálta jelenet itt nem csótányt, hanem kabócát eredményez; a vérengző telefon láttán egyből az Ethan Hawk főszereplésével készült Fekete telefon ugrik be; Nesbo akár a katalán sztárszerző, Carlos Luis Zafón A Köd trilógiájából is táplálkozhatott, leginkább azonban mégis a Stranger Things nyomait véljük felfedezni a sztoriban: kiskamasz gyerekek, akik természetfeletti, megmagyarázhatatlan történéseket élnek át, a talaj pedig szó szerint kicsúszik a lábuk alól.

A szerző végezetül belengeti a jó kis Edgar Allan Poe-féle „álom az álomban” toposzt, hogy teljes legyen a misztikus-gótikus utalássorozat, ám

A politikai korrektségnek se híre, se hamva ebben a regényben: hímsoviniszta, a túlsúlyos embereket lekicsinylő, a mentális betegségeket démonizáló fázisok váltják egymást. Ennek ellenére mégsem az előítéletek a leginkább zavarók a regényben, hanem a folyamatos ismétlődés az, ami igazán kiakaszthatja az olvasót.

Az események háromszor, négyszer zajlanak le, a megbízhatatlan narrátor pedig folyamatosan játszik velünk, ami egyszer még beleférne, de többször már kimondottan idegesítő. A plot twist(ek) is éppen ezért értelmüket vesztik: az első fordulat után előre tudjuk, mi fog következni. Pláne, hogy a könyv hátulján kiemelik, a narrátor nem éppen a legmegbízhatóbb.

Bár a fent említett utalások keverékéből valami jó termék is kisülhetett volna, az Éjszakai Ház Nesbo korábbi regényeitől azért jócskán elmarad. Talán rossz arányban öntötte össze az alapanyagokat, így a végeredmény sem úgy sikerült, ahogy azt a rajongók remélték. Mentségére legyen szólva, legalább gyorsan olvasható.

Jo Nesbo: Éjszakai Ház

2023 / Animus Kiadó / 262 oldal / fordította: Sulyok Viktória

(Borítókép:  Jo Nesbo,  Az Éjszakai Ház című regénye. Fotó: Gáll Anna / Index)