Rosszul mutat a finn esélyegyenlőségi statisztika, megismerhetnék egymás bérét a dolgozók

1 hónap ezelőtt 26

A Sanna Marin vezette kormány szokatlan lépésre szánná el magát, de először is magával kellene foglalkoznia.

Meglepően nagy – az OECD adatai szerint 17,2 százalékos – a különbség a finn férfiak és nők fizetése között, legalábbis papíron. Aki úgy érzi, hogy hátrányos megkülönböztetés éri, az – titoktartási nyilatkozat aláírása fejében – a jövőben belenézhet majd munkatársai bérezésébe egy törvényjavaslat szerint.

Finnország az OECD nemi esélyegyenlőségi listáján a 37. helyen áll, míg például Norvégia a nyolcadik, Dánia a kilencedik, Svédország a tizenkettedik – mind 10 százalék alatti fizetéskülönbségekkel. Az első Luxemburg, ahol a nők keresnek 3,1 százalékkal többet, mint a férfiak. Ám a finneket például Bulgária, Románia és Magyarország is megelőzi a statisztikai rangsorban. Igaz, ez éppen a finn gazdaság fejlettsége miatt van. Náluk ugyanis az olyan modern ágazatoknak, mint az információtechnológia vagy a pénzügyi szektor, nagyobb a súlyuk, ám ezekben jellemzően nagyobb a nők bérének lemaradása a férfiakétól.

A kevésbé modern ágazatokban nagyobb az egyenlőség, így ott, ahol ilyenek vannak túlsúlyban, az összkép is egyenlőbbnek tűnik. Mindezt persze tudják Helsinkiben is, ezért egyéb lépéseket is tesznek a hölgyek érdekében. A fővárosban például támogatják azokat a nőket, akik technológiai startupokat indítanak, illetve bővítenék azok tevékenységét.

Meglepő azonban, hogy a finn közszférában érezhetően nagyobb a fizetések nemek szerinti különbsége, mint a magánszférában: 17,2 százalék szemben 16,6-tal. Azaz a kormánynak leginkább a saját portáján van sepregetnivalója. S még rosszabb a kép akkor, ha nemcsak a bruttó órabéreket, hanem a foglalkoztatottságot is figyelembe vesszük, ugyanis míg a férfiak 79 százalékának van munkája, addig a nőknél csak 67,3 százalékos a mutató. Az összesített kereseti különbség – ami nemcsak az órabért fejezi ki, hanem a nők és férfiak átlagjövedelmét hasonlítja össze – 36,7 százalékos.